Külpol

Váratlanul üzenetet kaptak a japánok a Holdról

Egy nemrég a Holdon landolt japán kutatóeszköz, a SLIM, azaz Smart Lander for Investigating Moon (Intelligens holdkutató leszállóegység) egy fagyos holdéjszaka és némi nyugalmi időszak után váratlanul újra felvette a kapcsolatot a Földdel – írja az index.hu.

Vasárnap este küldtek parancsot a SLIM-nek, amelyre a hétfőn meg is érkezett a válasz – közölte a misszió csapata az X-en.

A csapat korábban már jelezte, a SLIM-et nem arra tervezték, hogy kibírja a fagyos holdi éjszakát, amely mintegy két hétig tart, és a hőmérséklet ilyenkor akár mínusz 170 Celsius-fokig is süllyedhet – írja a kyodonews az ország űrügynökségének jelentése alapján.

Az, hogy a holdkutató üzenetet tudott küldeni a Földnek, azt jelenti, a SLIM napelemtáblái napfényt kapnak, és így képesek energiát termelni.

A csapat másik bejegyzésben közölte, a SLIM-mel való kommunikáció rövid idő után megszakadt, mivel a holddél miatt a kommunikációs berendezések hőmérséklete nagyon magas, megközelítőleg 100 Celsius-fok volt. A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) szerint vasárnap este 7 óra után érkeztek az első adatok, amelyek megerősíthették, hogy a SLIM legalábbis működik.

Amint a hőmérséklet lehűl, a JAXA azt tervezi, hogy megerősíti a SLIM működőképességét, beleértve a Holdon található ásványi anyagok megfigyelésére alkalmas kamerát is.

Japán január 20-án tette le a kutatóeszközt, ezzel az ötödik ország lett, amelynek sikerült ez a bravúr a volt Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után. A SLIM mintegy 55 méterre ért földet a célpontjától, és ezzel a JAXA példátlan pontossággal teljesítette a leszállásra vonatkozó küldetését. (via index.hu)

Fotó: Pixabay

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük