Hajmeresztő: a következő hónapokban sem várható érdemi csökkenés az árakban
Az inflációt továbbra sem sikerült letörni a kormánynak, hiszen az elmúlt hónapban is 20 százalék feletti értéket mutatattak az áremelkedések. Korózs Lajos pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, nem meglepő, hogy továbbra is ilyen nagy mértékű áremelkedésekről kell beszélni, hiszen a kormány nem tett semmilyen érdemi intézkedést a drágulás mérsékléséért. Az MSZP alelnöke ismertette a párt javaslatait is, melyek szerint augusztusban 5 százalékos nyugdíjemelésre van szükség és az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalni kell évközbeni bérmegállapodásról.
Vannak bizonyos helyzetek és ügyek, melyekben a kormány és az ellenzék ugyanannyira érdekelt, ilyen például az infláció csökkentése. „Hát ezt nem sikerült a kormánynak megugrani” – jegyezte meg Korózs Lajos. A KSH legfrissebb adatai szerint ugyanis a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékos emelkedést mutatnak az egy évvel ezelőtti értékhez képest. Az elmúlt egy évben a legerőteljesebben a háztartási energia és az élelmiszerárak emelkedtek, fontos kiemelni, hogy ez az a két terület, melyet az emberek a leginkább éreznek nap mint nap.
Az élelmiszerek közel 30 százalékkal drágultak, ezen belül a kenyér és az édesipari lisztes áruk 50 százalékos áremelkedést mutatnak, a tejtermékek szintén több mint 40 százalékkal drágábbak, mint egy évvel ezelőtt. Mindezen felül még a kávé és az ásványvíz ára is az inflációt meghaladó mértékben növekedett.
A háztartási energia ára a rezsicsökkentések ellenére is 34,3 százalékkal emelkedett. A vezetékes gáz 43, a palackos gáz 44,6, az elektromos energia 26,6 százalékkal kerül többe, de a szilárd tüzelőanyagok is 45,6 százalékos áremelkedést mutatnak.
Az MSZP alelnöke kiemelte, a maginfláció is magasabb, mint a lakosság egészére mért infláció, ez pedig azt vetíti előre, hogy a következő hónapokban nem lesz drasztikus csökkenés a drágulások tekintetében. Továbbá a nyugdíjas fogyasztói árindex is magasabb, mint a lakosság egészére vetített infláció.
„A magyar inflációs mutató háromszorosa az EU-átlagnak, mert nem voltak érdemi kormányzati intézkedések, ez meglátszik a fogyasztásban is” – összegezte Korózs Lajos. A szocialista politikus elmondta, a forint vásárlóértéke is hónapról hónapra csökken, az embereknek azonban lassan nem lesz miből vásárolni. Az élelmiszerek és a lakásfenntartás költségei négy év alatt megduplázódtak, ez a drágulás pedig már a középosztályra is komoly hatással van.
Az MSZP-nek voltak javaslatai a drágulások mérséklésére, ilyen volt az élelmiszer-bankkártya bevezetése, a júliusi nyugdíjkorrekció, a kiskereskedelmi különadó eltörlése. A kormány azonban nem hallgatta meg a szocialista párt javaslatait. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter pedig csak tegnap ismerte el – amit az MSZP hónapok óta mond – miszerint technikai recesszióban van a gazdaság, valamint, hogy a vártnál nagyobb az infláció.
Gulyás Gergely elismerte azt is, hogy a fogyasztásra terhelt adókból kevesebb bevételük származik, ezért 1600-1700 milliárd forintos kiigazítást kell véghez vinnie a kormánynak, még idén. Az MSZP szerint a pótcselekvések ideje lejárt. Átfogó és érdemi intézkedésekre van szükség. Augusztusi 5%-os kiegészítő nyugdíjemelés és az érdekvédelmi szervezetekkel való tárgyalás szükséges, hogy egy évközbeni bérmegállapodás is létrejöhessen.