Belpol

A DK a gyermekekkel foglalkozó egyházi személyek átvilágítását kezdeményezi

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy ugyanolyan szigorúan világítsák át a gyermekekkel foglalkozó egyházi személyeket, mint a gyermekvédelemben dolgozókat – mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatóján.

Arató Gergely elmondta, sajtóhírek szerint 75 millió forint közpénzt nyert el szexuális felvilágosító képzésre egy kecskeméti katolikus paphoz köthető egyesület. A papot néhány hete felfüggesztették, miután kiderült, évekkel ezelőtt súlyos szexuális visszaéléseket követett el kiskorúak, köztük egy kilencéves gyermek ellen – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, a gyermekvédelem és pedofília elleni harc „mindannyiunk ügye”, és nem maradhatnak ki az ellenőrzésből az egyházak sem.

Amit nem szabad a gyermekvédelemben dolgozóknak, azt nem szabad a gyermekekkel foglalkozó egyházi személyeknek sem, „fideszes tagkönyv ide vagy oda”. „Nincs kibúvó, nincs mentesség, nincs pedofilengedély a NER-papoknak sem” – indokolta kezdeményezésüket.

A DK véget fog vetni az egyházakkal szembeni kivételezésnek; ahogy a gyermekvédelemben, úgy az egyházakban sem dolgozhatnak pedofilok – rögzítette Arató Gergely.

A DK-s képviselő közölte, a kormány a nemcsak, hogy nem vállal semmilyen felelősséget a pedofil papok által molesztált gyermekek sorsáért, de még támogatja is ezeket az egyházi szervezeteket adóforintokkal.

A gyermekvédelemben dolgozók átvilágítását „kormányzati színháznak” tartotta, úgy értékelt: „a színfalak mögött érinthetetlenek a NER-es papok és szabadjára engedett egyházi pedofília létezik”.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Ezeket olvasta már?

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük