Hetek óta nem volt olyan erős a forint, mint ma
408,1 forint alatt is járt hétfőn az euró árfolyama, ezzel november közepe óta most volt a legerősebb a forint az euróhoz képest. Az euró-forint árfolyam utoljára november 19-én volt a 408 forintos szint alatt, azóta pedig, a 415 forint feletti csúcs után december 12-én csökkent rövid időre 408,1 körüli szintre. Az árfolyam nem maradt sokáig alacsony, 11 óra körül már ismét 408,6 forint volt egy euró.
A forint árfolyama a Parlamentben is téma volt, ahogy Varga Mihály, akit Orbán Viktor az MNB élére jelölt, a gazdasági bizottságban számolt be terveiről. Képviselők kérdésére azt mondta, a jegybanknak az ő vezetése alatt sem lesz konkrét árfolyamcélja, de stabil és kiszámítható árfolyamot szeretne kialakítani.
Címlapkép: Bernhardt Bettina/ Közbeszéd