Méltó béreket követel az MSZP a szociális és a gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak
A szociális szférában és a gyermekvédelmi ágazatban az alacsony bérek, a csekély béremelések és az elvándorló munkaerő együttesen veszélyeztetik a működőképességet, valamint az ellátásbiztonságát – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Korózs Lajos, szociológus, az MSZP elnökhelyettese.
Korózs Lajos hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerben az ágazatban dolgozók szakmai tudását és tapasztalatát nem ismerik el, hiszen a diplomások béremelkedése mindössze 4,5-5 százalék, ami az infláció miatt a vásárlóérték további csökkenéséhez vezet.
A gyermekvédelmi szektorban a dolgozók közel 30 százaléka hagyta el a pályát, és az új belépők száma nem pótolja a kiesőket – jegyezte meg Korózs, szerinte ugyanis „ez veszélyezteti a gyerekek ellátásbiztonságát. A szociális szektor bérei sem biztosítanak méltó megélhetést, az idei csekély emelések pedig nem oldják meg a fennálló problémákat”.
Az MSZP szerint azonnali intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a gyermekek és a rászorulók jövője biztosítva legyen, valamint hogy a szociális szektor és a gyermekvédelmi ágazat dolgozói méltó munkakörülmények között, versenyképes juttatások mellett végezhessék feladataikat.
Az MSZP elnökhelyettese kiemelte: a kormányzat felelőssége garantálni, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabbjai és az őket támogató szakemberek megkapják a megérdemelt figyelmet és támogatást.
Címlapkép: MSZP
Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>