Belpol

Szijjártó Péter: Az ENSZ költségvetésében is helyet kapott a magyar terrorellenes álláspont

Teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált.

A merényletek ismét rámutattak arra, hogy Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia után a nyugati világnak is újra szembesülnie kell a növekvő terrorfenyegetettséggel a mindennapokban – emelte ki.

Hozzátette, Magyarország következetesen, hosszú évek óta képviseli, hogy jelentősen erősíteni kell az ENSZ terrorellenes erőfeszítéseit és csökkenteni kell a globális terrorveszélyt, ezért tettünk az elmúlt években rendre olyan kezdeményezéseket, amelyek az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának finanszírozását szorgalmazzák.

„Töretlen, többéves erőfeszítéseink nyomán végül az ENSZ történetében először most, a szervezet 2025. évi költségvetésének lett része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása. Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk és egyre többen ismerik fel világszinten is, hogy az ENSZ egyik legfontosabb feladata a globális terrorizmus elleni küzdelem sikerre vitele kell, hogy legyen”- fogalmazott a tárcavezető.

Szijjártó Péter azt biztosnak nevezte, hogy Magyarország erején felül veszi ki a részét ebből a küzdelemből, amit jól mutat, hogy az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van.

A budapesti központ pedig egyre több funkciót lát el, köztük a terroristák országok közötti mozgását vizsgáló és az azzal szembeni akciókat összehangoló részleg is nálunk rendezkedett be, ahol magyar és nemzetközi szakértők dolgoznak együtt a globális biztonság javítása érdekében – áll a miniszter bejegyzésében.

Címlapkép: MTI

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük