Belpol

Orbán Viktor: Rogán Antal pozícióját soha nem látott mértékben erősítette meg, hogy szankciós listára tették

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pozícióját soha nem látott mértékben erősítette meg a kormányban, hogy szankciós listára tette az Amerikai Egyesült Államok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta, kódolható volt, hogy a demokrata adminisztráció ideje alatt az amerikai-magyar kapcsolatok mélypontra jutnak, az amerikaiak a kettős adóztatást kizáró egyezményt nem is újították meg, a magyarok beutazását Amerikába megnehezítették, és „ahol tudtak, ártottak nekünk.”

Értékelése szerint ennek csak „az utolsó kicsi története az„, hogy a magyar kormány egyik miniszterét, Rogán Antalt szankciós listára tették. Hangsúlyozta: ez soha nem látott mértékben erősítette meg a miniszter pozícióját a magyar politikában és a magyar kormányban, mert ebből csak annyit tud kiolvasni, hogy ha Rogán Antalt, a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős minisztert, a magyar nemzeti szuverenitás első számú őrét egy nagyhatalom bünteti, az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját.

Donald Trump beiktatására utalva hozzátette: új korszak veszi kezdetét hétfőtől, van az amerikai elnökkel egy megállapodása arról, hogy fantasztikus, nagy ívű aranykorszak következik majd az amerikai-magyar kapcsolatokban, ami a mindennapokban, a „zsebekben és a családok költségvetésében” is érezhető lesz.

Címlapkép: Kovács Tamás/MTI

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük