Belpol

Mini-Dubaj: „Budapest jogai külföldi uralkodók kezébe kerültek” – levelet írtak a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak

Lesz, vagy nem lesz Mini-Dubaj Budapesten? Ez itt a kérdés.

Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának tagja hivatalos levelet küldött a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, hogy érdemi választ kapjanak a Rákosrendező területének eladásával kapcsolatos visszaélésekre.

Az MNV Zrt. közleménye szerint Budapest csak akkor élhet a törvényben biztosított elővásárlási jogával, ha azt az Egyesült Arab Emírségek uralkodója jóváhagyja. Ez a DK politikusa szerint „nemcsak abszurd, hanem a magyar nemzeti szuverenitás nyílt megsértése”.

A Demokratikus Koalíció egyértelműen kimondja: a Fidesz szuverenitásvédelmi szólamai üresek. „Miközben ellenfeleiket külföldi beavatkozással vádolják, most maguk teszik a magyar jogok gyakorlását egy idegen uralkodó döntésétől függővé” – írták.

Déri Tibor levelében az alábbiakat kérdezte a Hivataltól: „Hogyan fér össze a szuverenitásvédelem azzal, hogy magyar jogok gyakorlását külföldi hatalom jóváhagyásától teszik függővé? Mit tesz a Hivatal annak érdekében, hogy Magyarország ne váljon idegen érdekek kiszolgálójává?”

A Demokratikus Koalíció szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy pártpolitikai kirakatintézmény. Ha a Hivatal most sem lép fel, végleg bebizonyosodik, hogy létezése csupán a Fidesz hatalmi gépezetének része – tette hozzá a DK.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük