Belpol

Zsigó Róbert: a nemzeti konzultáció ismét erős felhatalmazást adott a kormánynak

A legutóbbi nemzeti konzultáció is erős felhatalmazást adott a kormánynak arra, hogy a magyar érdekeket képviselje Brüsszelben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában szerdán. Zsigó Róbert a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként közölte: a kormány 2025-ben is az infláció mértékével emeli a nyugdíjakat.

Az államtitkár az M1 műsorában kiemelte, hogy a 14. nemzeti konzultáció során 1 millió 350 ezer ember mondta el a véleményét. Jelezte, hogy 99 százalék támogatta Magyarország gazdasági semlegességét.

„Ez azért fontos, mert amikor Brüsszelben vitáink vannak a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban, vagy az ügyben, hogy a migrációt támogassuk vagy a családokat támogassuk, akkor a magyar emberek véleményével felvértezve tudjuk képviselni ezeket az érdekeket” – hangsúlyozta.

A kormány 21 pontos gazdasági akciótervéről szólva a munkáshitelt említette, amit a Magyarországon dolgozó 17 és 25 év közötti fiatalok vehetnek fel. Elmondta, a 10 éves futamidejű, kamatmentes, 4 millió forintos életkezdési támogatás iránt nagy az érdeklődés, „több ezren igényelték már, és voltak, akik meg is kapták”.

A parlamenti államtitkár közölte azt is, hogy hogy ha valaki fölveszi a munkáshitelt, és közben megszületik az első gyermeke, akkor két évre felfüggesztik a törlesztést. A második gyermek megszületése esetén a hitel felét, ha pedig három gyermek születik, akkor a munkáshitel teljes összegét elengedi a kormány.

Ezzel is támogatni szeretnék a fiatalokat abban, hogy ha dolgoznak, akkor el tudják kezdeni az életüket, és ha családot alapítanak, akkor támogatást is tudjanak kapni – mondta Zsigó Róbert.

Megjegyezte, hogy a kormány 2025-ben 754 milliárd forintot hagy a családoknál, aminek részeként két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt.

„Július 1-jétől, illetve 2026. január 1-jétől egy gyermek után 10 ezer forint helyett 20 ezer forintra, két gyermek után 40 ezer forint helyett 80 ezer forintra, 3 gyermek után 99 ezer forintról 198 ezer forintra emeljük a kedvezmény havi mértékét” – jelezte.

Hozzátette azt is, hogy a kormány minden előkészületet megtett a kétlépcsős adókedvezmény-növelés bevezetésére.

Az államtitkár közölte: a fiatal munkavállalók támogatására a kormány adókedvezményt tervez biztosítani a munkáltatók részére annak érdekében, hogy a 35 évnél fiatalabb dolgozóiknak havonta 150 ezer forint, azaz évi 1,8 millió forint lakhatási támogatást adhassanak.

Elmondta azt is, hogy márciusban 200 milliárd forintos tőkeprogram indul, amelynek egy része kollégiumfejlesztésről szól. A kormány első lépésként a budapesti Diákváros megépítését tervezi, ami a jelenlegi 46 ezer kollégiumi férőhely mellett legalább 12 ezer további férőhelyet jelent – hangsúlyozta a politikus.

A fiataloknak szánt támogatások között megemlítette a vidéki otthonfelújítási programot is, amely az 5000 fő alatti településeken élő, gyermekeket nevelő családok számára biztosít 3 millió forintos támogatást 3 millió forintos önrész mellett.

Zsigó Róbert emlékeztetett arra, hogy az első otthonfelújítási programban 370 ezer család vette igénybe a támogatást.

A kis- és középvállalkozások támogatására életre hívott Demján Sándor Program kapcsán a KIM parlamenti államtitkára azt mondta: célja, hogy a vállalkozások „olyan fejlesztéseket tudjanak megvalósítani, amellyel munkahelyeket tudnak megóvni, vagy embereket tudnak fölvenni és munkát tudnak nekik adni”.

Hangsúlyozta: a kormány 2010 óta dolgozik azon, hogy megerősítse a középosztályt, támogassa azokat a gyermeket nevelő családokat, ahol a szülők dolgoznak. „A foglalkoztatás csúcson van, a minimálbért megemeltük, hároméves minimálbér-megállapodás született, tehát azon vagyunk, hogy valóban a középosztályt Magyarországon megerősítsük” – fogalmazott. A Kossuth rádióban Zsigó Róbert arról beszélt: az emberek többsége számára fontos, hogy a kormány megbecsülje az időseket.

„2010-ben kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasokkal, hogy amíg nemzeti kormány van, addig garantáljuk a nyugdíjak értékállóságát. Az idei esztendőben is az infláció mértékével emeljük a nyugdíjakat” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy visszaadták az időseknek a baloldali kormány által elvett 13. havi nyugdíjat. „Idén februárban is dupla nyugdíj érkezik, a 13. havi nyugdíjat minden esztendőben kifizetjük az időseknek” – nyomatékosította az államtitkár.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük