Belpol

Mit keres a német szélsőjobbos vezér Orbán Viktornál? Vannak, akik már nem lepődnek meg

Orbán Viktor a Karmelita-kolostorban fogadta az AfD az elnökét, Alice Weidelt. Közös sajtótájékoztatójukon Orbán elmondta, hogy mindenben egyetért a német szélsőjobboldali párt programjával – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja.

Rónai pártja véleményét ismertetve elmondta: a Demokratikus Koalíció szerint iszonyatos szégyen Magyarországnak, hogy a magyar miniszterelnök a német fasiszta párt vezetőjének kampányol.

„A tömeggyilkos Putyin, a náci karlendítéssel ünneplő Musk és a szélsőséges Trump után már meg sem lepődünk, hogy Németországból is csak az AfD politikusai maradtak, akik szóban állnak az Orbán-kormánnyal” – írta a DK-s politikus.

Rónai Sándor hangsúlyozta: magát valamire tartó politikus az érintkezés látszatát is elkerüli a magyar kormánnyal, ezért mára csak a nácik maradtak, akiket Orbán fel tud mutatni szövetségesként.

„Mi, a DK-ban nem ilyen Magyarországot szeretnénk, szociáldemokrataként mi azon dolgozunk, hogy fenntartsuk a kapcsolatot Európával és a nyugati szövetségeseinkkel. Nem fogjuk hagyni, hogy a magyar kormány végleg elszigetelje Magyarországot” – zárta a lapunknak küldött közleményét a DK-s politikus.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük