Belpol

Botrány Washingtonban: Szanyi Tibor megmondja…

Szanyi Tibor levelet írt a Közbeszéd szerkesztőségének, melyben legújabb politikai cikkét, A csapda címmel közölte lapunkkal.

A múlt pénteken nagyot fordult a világ a washingtoni Fehér Házban. A történelem sokat fogja emlegetni ezt az egy órát, ahol egy megnyomorított és honvédő háborúját vívó nemzet államfőjét gyalázta meg az amerikai elnök, az alelnöke, továbbá – kissé hallgatag – külügyminisztere. A bántalmazók között említhetjük még Brian Glenn-t,  a szélsőjobbos Marjorie Taylor Green képviselő férfibarátját (!!!, hogy kerül oda az elnöktől egy méterre???), aki a beszélgetés legelején és abba avatatlanul belekotyogva szóvá tette Zelenszkij öltözetét. Igaz, a megalázás a Fehér Ház kapujában kezdődött azzal, hogy az amerikai elnök nem volt jelen a fogadáskor, illetve valamelyik hivatalnok már ott megszólta a vendég  katonai jellegű öltözetét.

Képzeljük el, amikor a hazánk sorskérdése okán megyünk tárgyalni, és a jóindulat helyett alacsony rangú közreműködők általi hangos, külsőséges cikizéssel indul minden. Nincs ilyen diplomáciai véletlen. Meg olyan sincs, hogy az egy szem vendéggel és nagykövetével szemben felvonul az amerikai elnök, az alelnök és a külügyminiszter, továbbá az egyik képviselőnő kandúrja.  Ez a lealázás felfokozása és az erőfölény kidomborítása. Csak tudatosan működik, ráadásul ilyesmit még tényleg nem látott a világ. Szégyen.

Azt sajnos nem tudjuk részleteiben, hogy miként is nézett volna ki az a megállapodás, ami szerint az ukrajnai bányászati kincsek fejében az USA folytatná a fegyverek szállítását, de az biztos, hogy az ukránok által kért biztonsági garanciákról nem szólt, legfeljebb talán a hullarablásnál méltányosabb feltételeket tartalmazott. Trumpot szemmel láthatóan csak ez érdekelte, s tán gondolhatja, hogy ha Putyin elfoglalja Ukrajnát, akkor azt együtt rabolhatják ki, akár még jobban.

Egyébként igen. Putyin orosz elnökkel szemben a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatási parancsot adott ki háborús bűncselekmények, konkrétan ukrán gyerekek tömeges elrablása miatt, Trump pedig a saját hazájában lett jogerősen elítélt, de sajnos meg nem büntetett politikus. E két bűnöző globális szövetségének kibontakozását látjuk, elsősorban Európa kárára.

A csapdát Zelenszkijnek állították, amit ő bár meggyalázva, de mégis emelt fővel kikerült. A csapda azonban Európát is célozza, ugyanis az amerikaiak kihátrálását követően lényegében az EU-ra hárul az ukrán háború terhei jelentős részének viselése, de általában is az egész kontinens védelme.

Mert ne tévedjünk! A fizikai terhet és a véráldozatot Ukrajna viseli. Az EU viszont az anyagi hátteret kell állja, s ez nem lesz egyszerű. Bármennyire frivol módon hangzik, de ebben a pillanatban az orosz nyomással szemben egyedül a fáradt, de így is bivalyerős ukrán hadsereg áll, mintegy Európa biztonságát garantálva. Ki gondolta volna, hogy az amerikaiak felmondják Európa védelmét, s annak sorsa jelenleg az ukrán helytálláson múlik? Ha az ukrán haderő alulmarad, s kiesik, akkor Európa országai gyorsított ütemben vehetik fel az utolsó kenetet.

Irtózatosan idióták azok, akik most hazánkban kéjes örömmel nézik a washingtoni katasztrófáról szóló híradásokat. Aki azt hiszti, hogy az Orbán klán főnökének nyelvcsapásai okán Trump majd ide vezényli az USA seregeit Magyarországot, és csak azt megvédeni, az nem csupán téved, hanem elmebeteg is.

Európa most nagyon hamar össze fogja kapni magát. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy valaha is eljön az a nap, amikor azért fogok fohászkodni, hogy Németország újra fegyverkezzen!

Szerző: Szanyi Tibor, címlapkép: Szanyi Tibor Facebook-oldala

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük