Az MKIK a Mercur Díjat ítélte oda Matolcsy Györgynek
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöksége legrangosabb kitüntetését, a Mercur Díjat ítélte oda Matolcsy Györgynek, a leköszönő jegybankelnöknek – közölte az MKIK az MTI-vel hétfőn.
A tájékoztató szerint az MKIK múltbeli tevékenységének átvilágításakor fény derült arra, hogy az MKIK elnöksége még 2018 márciusában elnökségi határozattal Mercur Díjat adományozott Matolcsy Györgynek, amely határozatot sajnálatos módon nem hajtották végre. Ezt a hiányt pótolja most az MKIK új vezetése – ismerte el a kamara.
Felidézik, hogy az MKIK egyik elnökségi határozata szerint „az MKIK Elnöksége Dr. Matolcsy Györgyöt, a jegybank elnökét Mercur Díj elismerésben részesíti a gazdaságpolitikát és gazdaságfejlesztést irányító miniszterként, az utóbbi időszakban a jegybank elnökeként végzett munkásságáért, különös tekintettel a nevével fémjelzett növekedési hitelprogramra, amely óriási szerepet játszott a gazdaság stabilizálásban”.
Az azóta eltelt időszakban további fontos eredmények kötődnek a nevéhez az MKIK szerint, így a Növekedési Kötvényprogram (NKP), az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) bevezetése, valamint a kelet-közép-európai régióban a legmagasabb egy főre jutó aranytartalék, összesen 110 tonna felhalmozása.
Tekintettel arra, hogy az elnökség határozata a mai napig érvényben van, az MKIK új vezetése úgy döntött, hogy Matolcsy György leköszönő jegybank elnök részére most átadja a rangos díjat – írták.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!