Gazdaság

Hitelpiac 2025: robbantott a szakértő, ezért nem mindegy, hol bankolsz

Nemhogy kamatemelési, de kamatcsökkentési hullámmal érkezik a tavasz a lakossági hitelpiacra. Ráadásul piaci innovációra, az állampapírokból érkező pénzekre adott kamatkedvezményes hitelre is látunk példát a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Beigazolódott a BiztosDöntés.hu korábbi prognózisa, amely szerint alaptalanok azok a hangok, amely szerint a tavaszi lakáshitel-kihelyezési boomra a bankok kamatemeléssel fognak ráfordulni. A március elsejétől érvényes új kondíciós listákon egyetlen kamatemelést sem találunk a lakáshitelek esetében.

Az állampapírokra is ráhajtanak a hitelezés felfuttatásához

Sőt, ahogy arra Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője felhívja a figyelmet, a CIB Bank piaci innovációval is igyekszik meglovagolni az állampapír hozamfizetés után a piacra érkező pénzeket: a legalább havi 800 ezer forintot a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámlára befizető ügyfelek a banknál vezetett betét- és értékpapírszámlák egyenlege alapján még komoly kamatkedvezményre jogosultak a 10 éves futamidejű Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel és a 11-30 évre felvett lakáshiteleik után.

A standard, 7,99 százalékos kamat a Mozgástér Kedvezménycsomagban 10 millió forint alatti megtakarítási egyenleg esetén 6,59 százalékra, 10 millió felett 6,19 százalékra csökken. A 20-40 milliós megtakarítási egyenleggel bírók kamata benéz 6 százalék alá, 5,99 százalékra, 60 millióig 5,79 százalék, míg a 60 millió forint feletti megtakarítással bíró ügyfelek 240 bázis pontos kamatkedvezményt kapnak, így hitelük kedvezményes kamata 5,59 százalék.

A CSOK-hiteleseknek is van kedvező ajánlat

A CIB Bank a CSOK Plusz hitelt piaci hitellel kiegészítőknek ajánlja a CIB Kamatkedvezmény Duó termékét, ahol a CSOK hitellel együtt igényelt kiegészítő kölcsön 5,75 százalékon érhető el – itt elegendő 600 ezer forintos havi jóváírást teljesíteni.

Kamatcsökkentésről szól a személyi kölcsön piac is

Éles verseny van a személyi kölcsönök piacán is – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az Erste ennek hatására visszacsökkentette a február elején megemelt kamatait a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel esetében – a mostani kamatcsökkentés 9-29 bázispontos volt, a legkomolyabban az 1,5-8 millió forintos 66-84 hónapra igényelt hiteleknél van – itt a kamat 17,01 százalékról 16,72 százalékra csökkent.

Az OTP Bank is csökkentette március 1-től a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel kamatát a legalacsonyabb hitelösszegsávban 2-3,1 millió forint között 16,99 százalékról 16,72 százalékra.

Március elsejétől a CIB Bank is csökkentette a személyi kölcsön kamatait a legkedvezőbb “A” és “B” ügyfélminősítésű sávban a kamatcsökkentés mértéke 0,3-1,3 százalékpont közötti. A legnagyobb csökkentés a “B” ügyfélminősítésű sávban a 7 millió forintot meghaladó hitelösszeg esetén volt, itt 11,99 százalékról 10,69 százalékra csökkent a kamat. A legkisebb kamatot a 7 millió forintot meghaladó összegű kölcsönt igénylő A ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek élvezhetik – nekik 9,64 százalékon hitelez a CIB.

Korábban, február közepén az MBH Bank nyeste meg a Személyi Kölcsön Extra Plus hitelének kamatait. A csökkentés 6,99 millió forintig 50 bázispontos volt, ám az újonnan létrehozott 7 millió forint feletti sávban így már immár az MBH is egyszámjegyű, 9,99 százalékos kamatot kínál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.

Az UniCredit Bank nem nyúlt a kamatokhoz, de május végéig meghosszabbította a Fix Kamat személyi kölcsönnél, a Green személyi kölcsönnél és Felújítási személyi kölcsönnél az egy havi törlesztő visszajár, illetve Online Plusz 30 000 forint visszajár akcióját.

Márciusi emelésről a BiztosDöntés.hu összegzése szerint egyedül a Raiffeisen Bank adott hírt – itt a 450 ezer forintos jövedelmet igazoló ügyfeleknek múlt szombattól a korábbi 8,09 százalékpont helyett csak 7,5 százalékpontos kamatkedvezmény jár, így a kedvezményes kamat mértéke 9,9 százalékról 10,49 százalékra nőtt – ám a bank még ezzel a kamattal is versenyképes – emlékeztet Gergely Péter.

Címlapkép: Pexels

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük