Intenzív csapást mért Gázára az izraeli hadsereg
Intenzív tüzérségi csapást mért a Gázai övezet északi részére péntek este az izraeli hadsereg.
Az október 7-én kitört háború kezdete óta nem volt példa ilyen hevességű „levegőből, szárazföldről és tengerről” intézett csapásra a palesztin térséget uraló iszlamista Hamász szerint, amely „mészárlás előkészítésével” vádolta Izraelt.
Az izraeli csapások helyi idő szerint este hét órakor kezdődtek és még egy órával később sem értek véget. A Kan közszolgálati rádió szintén a háború kezdete óta legnagyobb izraeli csapásokról számolt be a Gázai övezet ellen.
Az izraeli hadsereg időközben közölte, hogy a szárazföldi erők és a légierő fokozzák műveleteiket a Gázai övezetben.
„Az utóbbi pár napban végrehajtott támadásokon felül, a szárazföldi erők ma este kiterjesztik műveleteiket”
– közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője pénteken.
A Hamász terrorszervezet katonai szárnya tudatta, hogy válaszul rakétákat lőttek ki Izraelre.
„Rakéták sorozatait indítottuk a megszállt területek (Izrael) felé, válaszul a civilek elleni mészárlásra”
– közölte az al-Kasszám Brigádok Telegram-oldalán.
Az izraeli sajtó szerint a szélsőségesek rakétáikat Tel-Aviv, Izrael központi része és Ciszjordánia megszállás alatt álló északi része ellen indították. Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő újságírói hangos robbanásokat hallottak a ciszjordániai Rámalláh térségéből.
Az iszlamista terrorszervezet arról is beszámolt, hogy a Gázai övezetben leállt a távközlési és internet-szolgáltatás. Ez utóbbit az internetes forgalmat figyelő Netblocks is megerősítette, ahogy nem sokkal később a Dzsavvál palesztin távközlési vállalat is a mobiltelefon-szolgáltatás és internet leállásáról számolt be a heves bombázás következtében.
A Hamász péntek este felhívta „az arab és a muszlim világot, valamint a nemzetközi közösséget, hogy vállaljanak felelősséget és haladéktalanul cselekedjenek a népünk ellen elkövetett bűncselekmények és mészárlások megállítása érdekében”.
Az iszlamista szervezet szerint „a távközlés és internet elvágása, valamint a levegőből, szárazföldről és tengerről lakónegyedek ellen intézett csapások a Gázai övezetben újabb gyilkosságot vetítenek előre, amiket a megszálló a sajtó és a világ tekintete elől elrejtve kíván elkövetni”.
A Hamász közölte, hogy „ezekért a gyalázatos gyilkosságokért Izraelt, amerikai szövetségesét és az őket támogató országokat terheli a felelősség”.
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 7300 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig 19 ezerhez közelít.
Fotó: MTI/AP/Abed Haled