Belföld

Dobrev Klára ma délután ismerteti kormánya oktatási programját

A tájékoztatás szerint az elmúlt egy évben az Árnyékkormány több mint ezer szakértővel dolgozott együtt a szociáldemokrata fordulat programján.

Dobrevék úgy fogalmaztak, eljött az ideje, hogy bemutassuk, mit is jelent az emberek állama, milyen az a haza, amely vigyáz ránk. Európai. Magyar. Szociáldemokrata.

Egyebek mellett a következő kérdésekre adnak majd választ:

  • Mit jelent a gyermekközpontú, korszerű oktatás, és mit kell azért tenni?
  • Hogyan biztosíthatunk versenyképes fizetést a pedagógusoknak?
  • Hogyan tehetjük mindenki számára elérhetővé a felsőoktatást?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak az Árnyékkormány programbemutató rendezvénysorozatának oktatási fejezetével foglalkozó, a Demokratikus Koalíció által szervezett rendezvényén.

A rendezvényen beszédet tart Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, az Új Köztársaságért Alapítvány elnöke, valamint Barkóczi Balázs oktatási árnyékminiszter.

Az eseményről a Közbeszéd összefoglalót és videóanyagot is közölni fog.

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük