Komoly a tét: A DK kezdeményezi a nemzetbiztonsági bizottság összehívását
A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását a magyar katonai titkok árusítása miatt – tájékoztatta a Közbeszédet Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese.
Vadai Ágnes elmondta: sajtóinformációk szerint továbbra is árulják az interneten a Védelmi Beszerzési Ügynökség szerveréről ellopott, titkos katonai adatokat. Az Orbán-kormány azonban semmit sem tesz a súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal járó ügy megoldása érdekében, a kormány tagjai inkább össze-vissza hazudoznak – tette hozzá a DK-s politikus.
Ezért a Demokratikus Koalíció kezdeményezi az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását, és következő kérdésekre várnak válaszokat:
Hol hibázott az Orbán-kormány, ami miatt bűnözők lophatták el a magyar katonai titkokat?
Mit tett a kormány az adatok visszaszerzése érdekében?
Felvették-e a kapcsolatot más országok hatóságaival az ügy megoldása érdekében?
Vadai Ágnes kiemelte: a magyar embereknek joguk van tudni a válaszokat. Az Orbán-kormány nem titkolhatja el a felelősségét az egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányban – zárta a Közbeszédnek küldött közleményét a politikus.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd (illusztráció)
Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>