A kormányban úgy táncolnak, ahogy az ázsiai nagytőke fütyül
A kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra tett javaslatot, hogy „a vállalkozások sikeressége”, illetve a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében megszűnjön a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálat – erről Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt társelnöke tájékoztatta a Közbeszédet.
Komjáthi közlése szerint az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hiszen a magyar érdekeket a patrióta baloldali embereknek mindig védenie kell. A képviselő kiemelte, ha ez a javaslat elfogadásra kerül és életbe lép, akkor innentől minden megelőzhető munkahelyi egészségkárosodás Semjén Zsolt és a kormánypárti képviselők lelkén fog száradni.
A szocialista társelnök szerint „elfogadhatatlan, hogy a kormány nem fejleszteni, hanem leépíteni akarja az egészségügyet. Szomorú, hogy ezt a javaslatot is a vendégmunkásokra szabták, és a távol-keleti munkakultúrát kívánják itthon is megvalósítani” – közölte lapunkkal.
Komjáthi Imre hangsúlyozta, hogy itt a dolgozó magyar emberek sorsáról, életéről, egészségéről van szó, de a képviselő szerint ennek ellenére a kormányban nem a magyar érdeket védik, hanem úgy táncolnak, ahogy az ázsiai nagytőke fütyül.
Ismertette: az akkumulátorgyárak fel fognak épülni, de mindezt nem ilyen embertelen módon kellene véghezvinni, hanem a magyar dolgozók érdekeit figyelembe véve kellene döntéseket hozni – húzta alá.
[visual-link-preview encoded=”eyJ0eXBlIjoiaW50ZXJuYWwiLCJwb3N0Ijo3NzQ5LCJwb3N0X2xhYmVsIjoiQmVqZWd5esOpcyA3NzQ5IC0gU2VtasOpbiDDqWpqZWwgc3VueWliYW4gYmVuecO6anRvdHRhIHTDtnJ2w6lueWphdmFzbGF0w6F0LCBhbWVseSBtZWdzesO8bnRldG7DqSBhIGvDtnRlbGV6xZEgbXVua2FoZWx5aSBvcnZvc2kgdml6c2fDoWxhdG90IiwidXJsIjoiIiwiaW1hZ2VfaWQiOjc3NTAsImltYWdlX3VybCI6Imh0dHBzOi8vd3d3LmtvemJlc3plZC5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyMy8xMS9zZW1qZW4tenNvbHQuanBnIiwidGl0bGUiOiJTZW1qw6luIMOpamplbCBzdW55aWJhbiBiZW55w7pqdG90dGEgdMO2cnbDqW55amF2YXNsYXTDoXQsIGFtZWx5IG1lZ3N6w7xudGV0bsOpIGEga8O2dGVsZXrFkSBtdW5rYWhlbHlpIG9ydm9zaSB2aXpzZ8OhbGF0b3QiLCJzdW1tYXJ5IjoiU3pva8Ohc8OhaG96IGjDrXZlbiBTZW1qw6luIFpzb2x0IG1pbmlzenRlcmVsbsO2ay1oZWx5ZXR0ZXMgw6lqamVsIGJlbnnDump0b3R0YSBhIFwiaGF6YWkgZ2F6ZGFzw6FnaSBzemVyZXBsxZFrIHZlcnNlbnlrw6lwZXNzw6lnw6luZWsgZXLFkXPDrXTDqXPDqXZlbCDDqXMgYSBrw7Z6aWdhemdhdMOhcyBoYXTDqWtvbnlzw6Fnw6FuYWsgbsO2dmVsw6lzw6l2ZWwgw7Zzc3plZsO8Z2fFkSBlZ3llcyB0w7ZydsOpbnllayBtw7Nkb3PDrXTDoXPDoXLDs2zigJ0gc3rDs2zDsyB0w7ZydsOpbnlqYXZhc2xhdG90LiAiLCJ0ZW1wbGF0ZSI6InVzZV9kZWZhdWx0X2Zyb21fc2V0dGluZ3MifQ==”]
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!