Akár 35 milliós kölcsön is támogatássá alakulhat – így kombináld a támogatásokat
A piaci hitel havi törlesztőrészleténél 50 százalékkal kisebb teherrel kell számolniuk azoknak a fiataloknak, akik lakásukat a piacon elérhető pályakezdési és családpolitikai okokból támogatott termékek igénybevételével tervezik megvásárolni.
Három gyermek megszületése esetén egy 35 millió forintos kombinált kölcsön teljes törlesztése megszűnik – hívta fel a figyelmet Gergely Péter a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Havonta több, mint 130 ezer forinttal lehet kisebb a törlesztőrészlete annak a fiatal családnak, akik a Magyarországon elérhető pályakezdési és családtámogatási lehetőségeket kihasználva akarnak felvenni 35 millió forintos kölcsönt azért, hogy új lakásban várhassák az első születendő gyermeküket.
Gergely Péter a BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanekkora hitelösszeget piaci kamatozás mellett 20 éves futamidőre jelenleg 256 000 és 295 000 forint közötti havi törlesztő részlet mellett kínálnak a hazai pénzintézetek, az érintett kölcsönök teljes hiteldíj mutatója (THM) 6,47 és 8,5 százalék között szóródik. Mindez azt jelenti, hogy ha a jelenleg a piacon elérhető legjobb, 6,18 százalékos kamat (és 6,47 százalékos THM) mellett elérhető Gránit Bank jelzáloghitelt is választjuk, az induló törlesztőrészletünk több, mint 50 százalékkal lesz magasabb annál, mint amit a Munkáshitel, a Babaváró és a CSOK Plusz konstrukció kombinálásával elérhetünk.
Arról nem is beszélve, hogy 35 millió forintos hitel igényléséhez minimum bruttó 785 ezer forintos, nettó 520 ezer forintos jövedelem igazolása szükséges – hívta fel a figyelmet Gergely Péter.
De hogy néz ki a családtámogatási mix?
A legfrissebb pályakezdési termék, a Munkáshitel esetében 4 millió forintot kaphatunk kamatmentesen 10 éves futamidőre úgy, hogy mindössze évi 0,5 százalékos kezelési költséget kell fizetnünk. Így ennek a konstrukciónak a havi költsége 35 000 forint.
Az első gyermek születése esetén a törlesztés 2 évre felfüggeszthető. A második gyermek után a tartozás 50 százalékát, a harmadik gyermek megszületésekor a teljes még fennálló tőketartozást elengedik.
A Babavárót hitelt 11 millió forintos összeghatárig igényelhetjük. A kölcsön felvételét követően az első öt évben kamatot sem kell fizetni, így a 11 millió forintos kölcsön után az induló törlesztőrészlet 50 417 forint. A kamatmentesség az első gyermek születése után az egész futamidőre kiterjed, a második gyerek születése után a tőke tartozás 30 százalékkal csökken, a harmadik gyermek születése után a Babaváró hitel támogatássá alakul – emlékeztetett Gergely Péter.
A fennmaradó 20 millió forintot CSOK Plusz igénybevételével tudják felvenni a fiatalok, ahol a hitel kamata minimum két gyermek vállalása esetén maximum 3 százalékos. A BiztosDöntés.hu CSOK Plusz kalkulátora szerint a konstrukciót 3,02 és 3,17 százalékos THM mellett kínálják a bankok, ami nagyjából 97 ezer forintos törlesztőrészletet ad ki.
Ugyanakkor a szabályozás szerint a hitelfelvételt követő első évben a fiatal adósoknak tőkét nem, csak kamatot kell fizetniük. Ennek köszönhetően tehát az első évben a CSOK Plusz törlesztése 50 ezer forint körül alakul (az itt is legjobb ajánlatot adó Gránit Banknál 48 836 forint a törlesztőrészlet).
Összességében tehát a futamidő elején 135-136 ezer forint áll szemben a piaci hitel 256 ezer forintot meghaladó költségével. A második évtől a kamatkülönbözet már „csak” 30 százalék körül alakul, a fiataloknak akkor 182 ezer forintos havi törlesztővel kell számolniuk.
A gyermekek megszületésekor megszűnik a tartozás
A második gyermek megszületésekor a tőketartozásból 14 millió forintot meghaladó összeg tűnik el, hiszen a Munkáshitel és a Babaváró tőkekedvezmény mellett a CSOK Plusz esetében is 10 millió forinttal csökken a tőketartozás.
A harmadik gyermek megszületésével a példánkban szereplő esetben pedig megszűnik mindennemű törlesztés, hiszen a Munkáshitel és a Babaváró tartozás törlődik, míg a CSOK Plusz esetében újabb 10 milliós tőkelevonásra kerülhet sor – amelyet a példánkban nem is tud majd maximálisan kihasználni a fiatal pár – emlékeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Összességében tehát indulástól jelentős előnyt élveznek azok, akik élnek a támogatott lehetőségekkel, gyermekek születésével pedig rendkívül komoly támogatást ad a Munkáshitel – Babaváró – CSOK Plusz kombinálhatóságával az állam a fiataloknak.
Címlapkép: Pixabay