Belpol

Az MSZP szerint a tanárokon akarja megspórolni a kormány az elhibázott politikája miatti hiányt

2024 januárjától, az új szolgálati jogviszony miatt már máshogy számítják a szolgálati időt, ezért sok száz pedagógus esett el a jól megérdemelt jubileumi juttatástól – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője.

Kunhalmi Ágnes elmondta: a kormány újból hazudott, amikor azt mondta, hogy senkit sem ér hátrány a jogállásváltás miatt, de ebben az esetben nagyon is ér.

Kiemelte: a szakszervezetekkel – amelyek korábban is szorgalmazták – egyetértve azt kezdeményezem parlamenti határozatban, hogy azok a tanárok is megkapják a nekik jogosan járó jubileumi jutalmat, amelyet most az új jogszabályokból adódó megváltozott számítási rendszer miatt megtagadnak tőlük, megkárosítva ezzel többszáz pedagógust.

Az országgyűlés hozzon olyan határozatot, amely kötelezi a tankerületeket, hogy a 2025 január 1. előtt esedékes, a korábbi jogszabályok szerint járó jubileumi jutalmakat is fizessék ki, és ehhez a megfelelő, szükséges összegeket az országgyűlés a központi tartalékból biztosítsa – tette hozzá.

Az MSZP-s politikus szerint „a határozat legfőbb indoka az, hogy az oktatás súlyos pedagógus hiánnyal küzd, ezért a pályát hűséggel gyakorlóknak minden olyan javadalmazást biztosítani kell, amely a további lelkiismeretes és elkötelezett pályán maradásukat garantálja, különösen azért, mert a kormány a törvény tervezésekor, elfogadásakor és kihirdetésekor is rendre azt deklarálta, hogy egyetlen pedagógus sem járhat rosszabbul annak hatályba lépését követően”.

„Emellett indok az is, hogy a jogállás megváltozása miatt senkit nem érhet joghátrány, a szerzett jogok védelmét pedig mindenképpen biztosítani kell. A kormánynak nem a pedagógusok jogos jubileumi jutalmának visszatartásával kell spórolnia” – írta Kunhalmi.

Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük