Pletykafészek

Bejgli, zserbó, szaloncukor – finomak, de mi lesz a fogainkkal?

Karácsonykor is tehetünk a fogszuvasodás ellen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a világ lakosságának fele szenved fog-, íny- vagy szájbetegségben. A leggyakoribb probléma a fogszuvasodás, mely hazánkban is népbetegségnek számít. A súlyos probléma megelőzhető, ha figyelünk fogaink egészségére, karácsonykor is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne együnk az ünnepi finomságokból, sokkal inkább azt, hogy ilyenkor még inkább figyeljünk a szájhigiéniára, fogmosásra. Ebben olyan modern eszközök segíthet, mint a szónikus fogkefe és a szájzuhany.

A WHO 2022-es jelentése szerint a szájüregi megbetegedések közel 3,5 milliárd embert érintenek világszerte, ezek között a leggyakoribb egészségügyi probléma a fogszuvasodás, mely egyben világszerte a legelterjedtebb, nem fertőző betegség. Hazánkban is népbetegségnek számít fogszuvasodás és következménye: a Nemzeti egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) közlése szerint hazai felmérés alapján a felnőtt (35-44 éves) lakosság 26%-nak már közel 7 foghiánya van, 1,9%-os a teljes fogatlanság, míg idősebb (65-74 éves) korcsoportban a teljes fogvesztés aránya 15%.

Ha már fáj, késő

A fogszuvasodás önmagában nem okoz fájdalmat, amikor a fogérzékenység vagy a kínzó érzés jelentkezik, akkor már nagyobb a baj: ha eléri a fogideget, gyulladást is okoz. A súlyos állapotra gyakran már csak a foghúzás az egyetlen megoldás. Ezt azonban megelőzhetjük, ha rendszeresen járunk fogorvosi ellenőrzésre és ha a mindennapokban figyelünk fogaink egészségére, tisztaságára.

Akkor ne is egyek bejglit, vagy szaloncukrot?

Több tényező is hozzájárul fogaink egészségéhez: egyik a táplálkozás, másik a megfelelő fogápolás.

Karácsonykor sokkal inkább előfordul, hogy több cukros ételt fogyasztunk, hiszen a bejgli, a zserbó, a szaloncukor, mind hozzátartozik az ünnephez. A szakértők is azt tanácsolják, hogy élvezzük az ízeket, nyugodtan fogyasszunk ezekből – persze mértékkel – s ha fogainknak is jót akarunk tenni, akkor figyeljünk a helyes és gyakori fogmosásra.

Sütemények, étkezések után kötelező a fogmosás

A sütemények, szaloncukrok fogyasztásakor elsősorban a cukortartalom az, ami károsan hat a fogainkra, de minden étkezésre igaz, hogy a táplálék apró darabkái megtapadnak a fogak között, vagy a fogak apró sérüléseiben. Ezek indítják el a fogszuvasodást vagy mélyítik a már meglévő problémát. Ennek megelőzésére ajánlott a napi háromszori fogmosás, ha ennél gyakrabban eszünk, akkor pedig minden étkezés után tisztítsuk meg a fogainkat. A koronát vagy fogszabályzót viselők esetében még inkább figyelni kell erre.

Nem csak a gyakoriság, a helyes technika is számít

Az alapos fogmosást ma már olyan modern fogápolási eszközök is segítik, mint a szónikus fogkefe, melynek használatával biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes fogunkat alaposan megtisztítottuk

„A szónikus fogkefe mágneses rezgéssel működik, habbuborékokat képez. A rezgés a fogak közé is bejuttatja a fogkrémhabot, mely eltávolítja a beragadt cukrot és az ételmaradékokat, így sokkal hatékonyabban tisztítható a fog” – ismertette Koska-G.János, az Oclean termékfelelőse. A szónikus fogkefe oly módon is segít az alapos fogtisztításban, hogy használatával biztosan nem hagyunk ki egyetlen részt sem a fogsorban.

Intelligens fogkefék segítik az alapos fogmosást

„Ezek a fogkefék – mint például az Oclean X Pro Digital – intelligens rendszerrel működnek, összekapcsolódnak a telefonra letölthető alkalmazással. A program négy részre osztja a szájüreget, a fogkefe folyamatos információt ad,  hogy merre járt. Ha valamelyik részt kihagytuk, akkor a kijelzőn láthatjuk, hogy melyik részt kell még megtisztítani. Az alaposságot is figyeli a rendszer: minden részre 2-2 percet ad meg. Így sokkal tisztábbak lesznek fogaink” – mutatta be a szónikus fogkefét Koska-G. János.

A még alaposabb tisztításról pedig a szájzuhanyok gondoskodnak, például az Oclean W10. Ezeknél az eszközöknél a pulzáló vízsugár hatékonyan távolítja el a lepedéket és az ételmaradékokat, elősegítve a jobb szájhigiéniát.

Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

Ezeket olvasta már?

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük