Béremelés 2025: megérkeztek a számok, ennyivel nőhet a fizetésed Magyarországon
Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést, amelynek mértéke átlagosan 8,4 százalék – közölte a Profession.hu a friss munkáltatói felmérésének eredményei alapján kedden az MTI-vel.
Az állásportál a januári felmérésében 440 vállalati partnerét kérdezte meg a tavaly végbement bérfejlesztéseikről és a 2025-re vonatkozó terveikről.
A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki elmondta, hogy idén is többségben vannak a béremeléssel számolók, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján az év során várhatóan ennél még többen lesznek.
A tavalyi eredmények alapján például +10 százalékpont volt az eltérés a terv és a tény között a bérfejlesztők arányában, így végül a válaszadók 73 százaléka döntött a fizetésemelés mellett.
Jelezték ugyanakkor, hogy bár tavaly a prognosztizáltnál több helyen emelték a fizetéseket, annak mértéke végül a tervezett 12,5 százaléknál kisebb, átlagosan 10,1 százalék lett, az idén szerényebben kalkulálnak a munkáltatók: átlagosan 8,4 százalékkal.
Hozzátették, hogy a 10 milliárd forint árbevétel feletti és a 300 embernél több foglalkoztatottal működő nagyvállalatok átlagosan 5 százalékos, míg a kelet-magyarországi vállalkozások (átlag 10,4 százalék) és a kizárólag fizikai munkát végzőknek (átlag 11,6 százalék) foglalkoztatók jelentősen magasabb bérfejlesztéssel számolnak.
Míg az aktuális vállalati előrejelzésekből az látható, hogy a tavalyi nagyobb bérfejlesztési hullámot 2025-ben egy visszafogottabb fogja követni, a munkavállalók részéről erősebb az igény a fizetésemelésre, tízből hatan már most mégis úgy vélik, hogy a teljesülés mértéke elmarad majd az elvárásuktól.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy folyamatosan csökken azoknak a munkáltatóknak az aránya, amelyek növelnék a béren kívüli juttatások keretösszegét.
Több mint ötödük (22 százalék) emelne a keretösszegen (ezek aránya 2023-ban és 2024-ben 29, illetve 25 százalék volt), mégpedig átlagosan 7 százalékkal. A munkáltatók 73 százaléka viszont nem fog változtatni.
A Profession.hu felmérése szerint a béren kívüli juttatások emelése mögött meghúzódó okok közül a megkérdezettek a legtöbb esetben idén is a jelenlegi munkavállalóik megtartását, illetve az új szakemberek megszerzését jelölték meg.
A vállalatok 4 százaléka ugyanakkor csökkenteni fogja ezt a juttatási csomagot, aktuális számításaik szerint átlagosan 8 százalékkal – olvasható az állásportál felmérésében.
Címlapkép: Pixabay
Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!