Brutális fizetésemelés: Ennyi lesz a politikusok pénze visszamenőlegesen, miközben a városuk milliárdos anyagi terhekkel küzd
Miközben Győr városától 2025-ben a kormány 15 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást von el, 4 milliárd forinttal többet, mint tavaly, a helyi önkormányzati képviselők jelentős fizetésemelést szavaztak meg maguknak, visszamenőlegesen 2024. október 1-jétől – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Glázer Tímea, a Demokratikus Koalíció (DK) győri elnöke.
Glázer Tímea hangsúlyozta: a képviselői alapdíj havi bruttó 151 102 forintról 562 622 forintra nőtt, a bizottsági tagok díjazása 219 098 forintról 843 933 forintra, míg a bizottsági elnökök és tanácsnokok tiszteletdíja 287 095 forint.
A DK-s politikus szerint felháborító, hogy miközben a város jelentős anyagi terhekkel küzd, egyes képviselők saját juttatásaik növelésére fókuszálnak.
„Elvárjuk, hogy az önkormányzati és a fideszes országgyűlési képviselők a győriek érdekeit helyezzék előtérbe, és a város pénzügyi forrásait a közösség javára fordítsák” – írta.
Hozzátette: felszólítjuk a döntéshozókat, hogy álljanak ki Győr pénzügyi érdekeiért, és biztosítsák, hogy a város forrásai a helyi célok fejlődését szolgálják.
A Demokratikus Koalíció 2024-es önkormányzati választási programjában szerepelt egy 500 férőhelyes nyugdíjas otthon építése Győrben.
A párt javaslata szerint ennek finanszírozására a szolidaritási adó révén elvont összegeket kellene visszafordítani, közvetlenül a győriek érdekében felhasználva.
A szolidaritási adó olyan forrásokat von el az önkormányzatoktól, amelyeket a DK Győri szervezete szerint helyben, a helyi közösség javára kellene felhasználni.
A párt szerint az 500 férőhelyes nyugdíjas otthon megépítése jelentősen javítaná az idősek ellátását és életminőségét a városban, biztosítva számukra a megfelelő gondoskodást és támogatást.
Címlapkép: Freepik (illusztráció)