Belpol

Családon belüli erőszak: Törvénymódosítás kerül a parlament elé, ezt követelik

Az egész országot sokkolta annak a nőnek az esete, aki hiába tett feljelentést a rendőrségen családon belüli erőszak miatt, a rendőrség elutasította a feljelentését, majd amikor a nő meghalt a saját lakásában egy lakástűzben, akkor fel sem merült a rendőrségben az idegenkezűség gyanúja – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.

Földi Judit hangsúlyozta: bár a rendőrség azóta bocsánatot kért az ügyben, ez az áldozat életét már soha nem fogja megmenteni, miközben hetente egy nő hal meg Magyarországon családon belüli erőszak következtében.

A Demokratikus Koalíció az automatikus távoltartási végzés bevezetését követeli azokra az esetekre, amikor valaki családon belüli erőszak miatt tesz feljelentést a rendőrségen.

„Azt akarjuk, hogy ne packázhassanak egy bántalmazott nővel, amikor segítséget kér, járjon neki automatikusan egy távoltartási végzés, aminek a jogosságát aztán a rendőrségnek kell bizonyítania” – írta a DK-s politikus.

Földi kiemelte: soha többé nem fordulhat elő, hogy valakit, akit bántalmaztak, aki fél hazamenni, mert veszélyben érzi magát, azt a rendőrségről hazaküldik a bántalmazó karjaiba, mondván, hogy amíg nem folyik vér, addig nem lehet mit tenni.

„De igenis lehet, erre hivatott az automatikus távoltartási végzés, amely 48 órára – ha gyerek is van a családban, akkor 72 órára – automatikus védelmet jelent. A DK parlamenti frakciója törvénymódosító javaslatot fog benyújtani az Országgyűlésnek ezzel a tartalommal” – zárta mondandóját az ellenzéki képviselő.

Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük