Egyedül elbukhatunk, de összefogással erősebbek lehetünk – L. Ritók Nóra elemez

Témák, kommentek, vélemények. Kapok néha ilyen üzenetet, levelet. „Te bátor vagy, mert ki mered mondani.” „Te nem félsz, hogy ilyenekről posztolsz?” Az egyik rendezvényen a múltkor pedig ez a mondat hangzott el: „A bátrak mindig magányosak”. Eltöprengtem ezeken….

Azt tudom, hogy mindenkinek van véleménye a dolgokról. Ha valaki szóba hozza, tudnak kapcsolódni. Ha sokan foglalnak állást valamiben, az biztonságérzetet ad, és lehetőséget is arra, hogy félelem nélkül megvitathassunk dolgokat. Régebben ezt kevésbé vállalták az oldalamon a kommentekben. Az arány nálam a privát üzenetek felé tolódott, inkább ott írták meg a véleményüket, gondolataikat. És, hát az is látszott, hogy a véleményüket nyilvánosan felvállalók inkább a nyugdíjasok közül kerültek ki, nyilván ennek is megvan az oka.

Az utóbbi időben valahogy úgy érzem, változott a helyzet. Előfordul, hogy látom, egy-egy téma felvetése után néhányan megszüntetik a követést… ez is jelzés. Persze nem tudni, hogy idetévedt fanatikusról van szó, akit sért, hogyha a rajongása tárgyához bármilyen kínos téma kötődik, vagy egyszerűen csak a félelem van mögötte, nehogy kiderüljön, bármi köze van ehhez az oldalhoz az illetőnek. És persze ha troll téved ide, már különösebb mérlegelés után én törlöm, ha megnézem az oldalát (vagy valaki megnézi, és jelzi) világosan látszik a cél, és már nem akarom, hogy energiát vigyen el bárkitől, tőlem is a magyarázat, meggyőzés.

Van, hogy ilyesmit is írnak nekem: ez az udvarias, mérsékelt hang semmire sem jó, nem veszem észre, hogy ennek nincs értelme? Ilyenkor általában visszakérdezek: Az agresszív, durva közlés miféle eredményt tud felmutatni? Sajnos egyik sem igazán eredményes, nem tud változást előidézni, legfeljebb kiereszteni segít a gőzt. Bár tudnánk, mivel lehetnénk hatékonyabbak

Tudom, felelősség is van abban, hogy az ember mit oszt meg, miben nyilvánít véleményt. Mert óhatatlanul befolyásoljuk egymást, súlypontoznunk kell a témák között, és az is egy állásfoglalás, mit választunk ki. Persze ebben az őrületben ez nehéz kérdés. Sokszor maga a téma fontos, de megosztani nem akarom a cikket, mert a megfogalmazások nem az én ízlésem szerint valók. Máskor meg magamat kell visszafogni, hiszen nem „ugorhatok” mindenre, mert akkor az oldal fókusza csúszna el arról, amit ügy-képviseletnek hívok. De közben meg nem bírok nem megosztani olyan híreket, amelyek mellett nem lehet elmenni, még, ha nem is kapcsolódik ahhoz az ügyhöz, amit képviselni szeretnék… de közben meg igen, hiszen összefügg minden mindennel. A közös pont a döntéshozói attitűd, ami hat, mindenre.

[visual-link-preview encoded=”eyJ0eXBlIjoiaW50ZXJuYWwiLCJwb3N0IjoxODQ3LCJwb3N0X2xhYmVsIjoiQmVqZWd5esOpcyAxODQ3IC0gTC4gUml0w7NrIE7Ds3JhOiBBIGvDtnpva3RhdMOhcyBoYWxkb2tsaWsiLCJ1cmwiOiIiLCJpbWFnZV9pZCI6MTg0OCwiaW1hZ2VfdXJsIjoiaHR0cHM6Ly93d3cua296YmVzemVkLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDIzLzA3L2wtcml0b2stbm9yYTEyMDB4NzYwLmpwZyIsInRpdGxlIjoiTC4gUml0w7NrIE7Ds3JhOiBBIGvDtnpva3RhdMOhcyBoYWxkb2tsaWsiLCJzdW1tYXJ5IjoiQSBwZWRhZ8OzZ3Vzb2sgbXVua8OhasOhbmFrIMOpcnTDqWtlbMOpc2UgQXp0IGhpc3plbSwgZXogaWdhesOhYsOzbCBzb3NlbSBtxbFrw7Zkw7Z0dC4gQXogaWTFkXNlYmJlayBlbWzDqWtlemhldG5layBtw6lnIGF6IGVsc8WRIGlseWVuIHByw7Niw6Fsa296w6FzcmEsIGEgYmVzb3JvbMOhc27DoWwsIiwidGVtcGxhdGUiOiJ1c2VfZGVmYXVsdF9mcm9tX3NldHRpbmdzIn0=”]

Sokszor eszembe jut egy mondat, „fentről”, ami nekem is szólt: „hőbörögni lehet a facebookon”. Mert azzal senki sem törődik, annak nincs jelentősége. De vajon ez tényleg ennyi? Nem hiszem. Szerintem fontos, hogy beszéljünk arról, ami foglalkoztat minket. Az, hogy mire megyünk vele, persze nagy kérdés. De ha hallgatunk, az sem jó…Ma a közösségi média a legfontosabb információforrás, és közösségépítő hatása is van.

És én, visszatérve a poszt első mondataira, nem érzem sem bátornak, sem magányosnak magam… Persze az visszacsatolás, egy-egy problémajelzés, felvetés esetén, hogy egyedül maradok-e vele, vagy sem. Ha egyedül, akkor két dolog lehet a háttérben: vagy rosszul mértem fel a problémát, és nincs akkora jelentősége, mint amit érzékeltem, vagy félnek az emberek csatlakozni a véleményükkel.

Előbbi esetben az önreflexió és az alaposabb tájékozódás a megoldás, utóbbiban…nos, ez ellen talán az lehet, ha közösségben érezzük magunkat. Mert az megerősít, és táplálja a biztonságérzetünket. Védelmet persze nem ad… de közösségi értéktudatot igen. És azt az értéktudatot, amiben nem a nárcisztikus ego, nem a gyűlölet, a kirekesztés, nem a másik megalázása, kihasználása alapvető, hanem az emberi jogok tisztelete és a humánum, azt erősíteni kell.

És ez értékálló is, ami mindig túlélt mindent. Mindig.

Ezt kell kihangosítanunk. Ahol csak tudjuk.

Szerző: L. Ritók Nóra
Kiemelt kép: Csoszó Gabriella/FreeDoc