Belpol

Elemző: nincs olyan politikai helyzet, ami indokolna egy előrehozott választást

Nincs Magyarországon olyan politikai helyzet, ami indokolna egy előrehozott választást, Magyar Péter ez irányú kezdeményezése azonban ezt sugallja – mondta Nagy Ervin politikai elemző a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Az elemző Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének előrehozott választásokra vonatkozó megnyilvánulását nem kritikának, hanem „politikailag motivált személyeskedésnek” tartja.

Magyar Péternek ezzel egy célja van: olyan helyzetet akar teremteni, amelyben a társadalmi rend felbomlik, ahol meggyengül az emberek közintézményekbe vetett bizalma – fogalmazott. Hozzátette: a politikus abban bízik, hogy olyan megosztottságot tud kialakítani Magyarországon, amely kibillenti a kormányzati stabilitást.

Mint mondta, erre már volt kísérlet az elmúlt években, a „Soros-szervezetek, a tüntetések, a civil szervezeteknek nevezett politikai szereplők használtak bizonyos forgatókönyveket”, hogy hogyan kell gyengíteni az emberek bizalmát, társadalmi felfordulást létrehozni zavarkeltéssel.

Véleménye szerint Magyar Péter is ezt teszi. Hozzátette: Magyar Péter nem kormányzásra, nem előrehozott választásra készül, ezek mind kommunikációs blöffök, ugyanis ahol lehetősége lenne versenyezni a Tisza Pártnak, ott nem indít jelölteket – utalt Nagy Ervin az elkövetkező két időközi választásra.

A politikai elemző szerint Magyar Péter anarchiát akar teremteni. Nagy Ervin az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy Magyar Péter „módszere” egy „kipróbált” modellt, a Saul Alinsky politikai elemző nevével fémjelzett „Alinsky-módszert” az 1970-es évektől alkalmazták. Ennek lényege, hogy az államot egyfajta „fő gonosznak” állítsa be, személyeket támad megszemélyesítve az államot és intézményeit, nevetségessé téve őket – mondta. Olyan helyzet akar teremteni, ahol erősödik a megosztottság, egyfajta forradalmi helyzet alakul ki – tette hozzá Nagy Ervin.

Címlapkép: Freepik

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük