Elképesztő hír derült ki a vajról, erről jobb, ha te is tudsz

Manapság természetes, hogy a vásárlók könnyen hozzáférnek a tejtermékekhez a boltok polcain. Ugyanakkor a tejipar mai formája, amely magába foglalja a megfelelő minőségű és mennyiségű tejtermékek gyártását, egy hosszú folyamat eredményeképpen alakult ki. Különösen igaz ez a vajkészítésre – olvasható a MÁSZ oldalán.

A vajkészítés korai történelme: a hagyományos, kézműves előállítás. Az emlősállatok, mint a szarvasmarha, juh és kecske háziasításával párhuzamosan az ember valószínűleg már felfedezte a fejés és a tej felhasználásának lehetőségét is. A tejtermelésre és a tejtermékek előállítására vonatkozó első írásos feljegyzések alapján, melyek az i. e. 4000-3000 közötti időszakból származnak, arra következtethetünk, hogy a sumérok már ekkor fejtek teheneket és a vajkészítést is ismerték. Az i. e. 2000-1400 évekből származó feljegyzések és művészeti ábrázolások alapján az is tudható, hogy a hinduk táplálékként fogyasztottak vajat.

 Ezzel szemben más népcsoportoknál a vaj használata jellemzően ikább vallási és gyógyászati célokat szolgált, mintsem élelmezési célokat. Alkalmazták emberi és állati betegségek kezelésére vagy a hűvösebb éghajlatú területeken tisztálkodási szerként. A görögök és rómaiak bőrsérüléseket kezeltek vele. Úgy vélték, hogy az égetett vaj koromja különösen jótékony hatással van a fájó szemekre. Skóciában és Észak-Angliában még a közelmúltban is jelentős mennyiségű vajat használtak sebesült állatok gyógyítására, például juhok bekenésére vagy orvosságként, valamint lámpaolajként. Spanyolországban még a tizenhetedik században is kizárólag külső alkalmazásra kínálták a gyógyszertárak, ahogy a friss, sótlan vaj Németország vidéki területein is az égési sérülések hűsítő kenőcseként volt ismeretes.

A magyar vonatkozást illetően, a vaj szó első írásos említése 1395-ből származik. A szó rokonai számos finnugor nyelvben megtalálhatók, a finn megfelelője a „voi” szó. A kezdetekben a magyar pásztorok a vajat bőrtömlőben, míg a parasztok henger alakú faedényben köpülték. A vajköpülő kézi eszközök a régi paraszti háztartások elengedhetetlen kellékei voltak. A fadongákból készült, faággal vagy vasabronccsal rögzített hengeres falú edényekben egy szárnyakkal ellátott rudat mozgattak fel és le a tölcsérszerű felső részen keresztül, amíg a vaj ki nem csapódott. A köpülő faedényeket a Nyugat-Dunántúlon fából faragott füllel látták el, hogy könnyebben kezelhetőek legyenek. A magyar-német nyelvhatár közelében pedig fadongákból készült, tekerővel ellátott „köpülő hordót” is használtak, akár állványos kivitelben.

A magyar parasztság az elkészült vajat nem frissen, kenyérre kenve fogyasztotta. Jellemzőbb volt, hogy fabödönben vagy cserépfazékban tárolták, hogy a böjti időszakban a disznózsír helyettesítésére használhassák, például rántás készítéséhez. Ezen kívül alkalmazták perec, kalács, pogácsa és egyéb ünnepi sütemények alapanyagaként is.

Az Egyesült Államokban a kezdetekben a farmokon készített vaj mennyisége a saját igények kielégítésének mértékét meghaladta miután néhány gazda meglehetősen nagy tehéncsordát állított össze. A vajfelesleget eladták, ám a nagy mennyiségű vaj készítésére és eladására azonban sok gazda nem volt felkészülve, így hamarosan azt találták a legjobb megoldásnak, hogy megfelelő szervezetbe tömörülnek a termék elkészítésére és értékesítésére. A különböző forrásból induló változások egyirányba mutattak, az üzemi vajgyártás elindulásához vezettek.

Üzemi vajgyártás kezdete

A mai értelemben vett első üzemek, ahol már iparszerűen foglalkoztak a tejtermékek előállításával, a 17. és 18. században alakultak. A tejet a vajkészítés előtt tálakban tárolták, majd a felfölöződött tejet, a keletkező tejszínt köpülték. Minden munkafolyamatot kézi erővel végeztek, mígnem a technológiai fejlődésnek köszönhetően az 1800-as években világszerte megjelentek az első ipari vajköpülők, amelyek lehetővé tették a nagyobb mennyiségű termék előállítását.

1856-ban az Egyesült Államokban, az Orange County állambeli Campbell Hallban épült fel a világ első, kifejezetten vaj gyártására szánt üzeme, melynek elhelyezése egy természetes hidegforrás meglétén alapult, amely lehetővé tette a vaj hűtését. A gépi hűtés és a gépi fölözés bevezetése indította el a tejipar nagyobb léptékű fejlődését világszerte. A gépi hűtés fejlődésének első jelentős mérföldköve Jacob Perkins nevéhez fűződik az etil-éteres hűtőgéppel, amelyet 1835-ben szabadalmaztatott. Az ezt követő években és évtizedekben egymást követték a mérnökök újabb és újabb hűtésre alkalmas találmányai.

A gépi fölöző berendezések megjelenése előtt a tejzsír elválasztása céljából különféle, gravitációs elven működő módszerekkel kísérleteztek, de egyik eljárás sem bizonyult kellő hatékonyságúnak. A centrifugális elven működő gépi szeparátor berendezés feltalálása a svéd mérnök, Gustaf De Laval nevéhez köthető, aki 1879-ben kialakította az első folyamatosan üzemelő, dobtárcsás fölözőgépet. A fölöző 130 liter/óra teljesítményű volt, és 0,2-0,3%-os zsírtartalmú fölözött tejet állított elő. A berendezés gyorsan elterjedt, először európai, majd amerikai cégek révén, valamint lehetővé tette a világ legnagyobb szeparátorgyárának, az Alfa Laval AB-nek a megalapítását. Az Alfa Laval napjainkban is aktív svéd vállalat, amely a hőcserélés, az elválasztás és a folyadékkezelés területein kínál technológiai megoldásokat, nem csupán az élelmiszeripar területén. (via agrarszektor.hu)

Címlapkép: Pixabay