Belpol

Gyurcsány Ferenc kitálalt az ország bajáról: kendőzetlenül kiosztotta Orbán Viktorékat

A Demokratikus Koalíció (DK) kedvezményes tojás- és tésztavásárt tart húsvét előtt.

Jövő csütörtöktől a DK az ország számos pontján kedvezményes tojás- és tésztavásárt tart tíz napon keresztül – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke két hetes lakóautós körútjának nyolcadik napján, Kalocsán.

Mint a DK elnöke elmondta: tavaly decembertől februárig a DK kedvezményes gyümölcsvásárt tartott szerte az országban, aminek nagy sikerét azzal magyarázta, hogy a DK-nak fontos volt a segítségnyújtás, hogy az embereknek legyen egy kis nyugalmuk, örömük az ünnepek előtt és után. Húsvét előtt a DK ismét kedvezményes vásárt indít jövő csütörtöktől: az ország számtalan pontján tojást és tésztát lehet majd vásárolni kedvezményes áron, 10 napon keresztül – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: egy darab tojás kevesebb mint 40 forintba, egy kilónyi száraz tészta pedig 350-400 forintba fog kerülni.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: „nem hiszek abban, hogy mindenfajta árkorlátozással meg lehet oldani azt a problémát, hogy ma Európában Magyarországon a legdrágább az élelmiszer. Ezt egy módon lehet megoldani. El kell zavarni ezt a kormányt a csudába” – jelentette ki.

“Valójában nem áfa és nem árrés probléma, hanem kormány probléma van, ezért kell a kormányt minél előbb leváltani” – zárta sajtótájékoztatóját a DK elnöke.

Címlapkép: Gyurcsány Ferenc videó/Közbeszéd képernyőfelvétel

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük