Itt a Vatikán bejelentése, tudatták a hírt a világgal
Ferenc pápa klinikai állapota stabil maradt – közölte kedden este a Szentszék az egyházfőt kezelő orvosok véleménye alapján.
Ferenc pápának a nap folyamán nem volt sem légzési elégtelensége, sem hörgőgörcse. Továbbra is láztalan, éber és együttműködik a terápiák alkalmazásában. A hétfő délután kialakult légzési elégtelenségre nem invazív gépi lélegeztetést alkalmaztak, de azt kedd reggeltől magas áramlású oxigénterápiára cserélték le. Kedd éjszakára azonban visszaállítják a nem invazív gépi lélegeztetést egészen szerda reggelig. A pápa továbbra is végzi a légzési fizioterápiát. Az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségügyi állapotának alakulásáról – olvasható a közleményben.
A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a klinikai kórkép továbbra is összetett, amit a hétfői légzési elégtelenség is bizonyított. „Ilyen fajta tüdőgyulladás és klinikai kórkép mellett a légzési krízis nem váratlan” – írta. A Szentszék kedden közölte azt a családoknak szóló videóüzenetet, amelyet Ferenc pápa hangja kísér, és amelyet még kórházba szállítása, február 14-e előtt vettek fel. Kedden este a rózsafüzérimát, amelyet több mint egy hete minden este a Szent Péter téren elmondanak, Arthur Roche bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa vezeti.
Ferenc pápa betegsége miatt hamvazószerdán a liturgia hagyományos szertartását Angelo De Donatis bíboros, az Apostoli Penitenciária főpenitenciáriusa vezeti a római Aventinus-dombon. A Vatikán már azt is közölte, hogy Ferenc pápa a március 9-én kezdődő nagyböjti lelkigyakorlatokon sem vesz részt.
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!