Belföld

Korózs Lajos szerint az MSZP nyugdíjprogramja kiiktatná a kormány rendszerének igazságtalanságait

A Fidesz-kormány sok ellátási formát szüntetett meg, mint például az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, illetve a szolgálati nyugdíj – tájékoztatta a Közbeszédet Korózs Lajos, az MSZP alelnöke.

Korózs szerint a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően bemeveredett a nyugdíjrendszer, ma már csak nyugdíjkorhatáron lehet nyugdíjba vonulni. Az ellentétek pedig kiéleződtek, jól mutatja ezt az is, hogy a nyugdíjemelés mértéke idén hetvenszeres különbséget mutatott a legalacsonyabb és a legmagasabb nyugdíjak tekintetében, továbbá drámai, hogy a rokkant ellátás kikerült a társadalombiztosítás alrendszeréből.

Az MSZP szerint a mindenkori nettó minimálbér nettó 70 százalékával rendelkeznie kell mindenkinek, aki megszerezte a szükséges szolgálati időt, 400 eurónál pedig senkinek nem lehet kevesebb nyugdíja.

Az MSZP megtartaná a nők 40 év jogosultsági idővel való nyugdíjba vonulását, azzal kiegészítve, hogy az özvegyi nyugdíjra is jogosultak legyenek az igénybe vevők. Emellett a töredékéveket is bele kell számítani a szolgálati időbe. A párt szerint felfelé és lefelé egyaránt rugalmassá kell tenni a nyugdíjba vonulás lehetőségét a közszolgálatban dolgozók számára.

Korózs Lajos szerint vissza kell térni a vegyes indexáláshoz, annak érdekében, hogy mindenki megkapja az inflációval növelt nyugdíjat, de a gazdaság teljesítményéből is részesülhessenek a nyugdíjasok, ez pedig azonos összegben lenne biztosítva. A szocialista szakpolitikus szerint ezzel az alacsony nyugdíjat kapók jutnának jelentős segítséghez. Hozzátette, a nyugdíjak tekintetében kirívóan nagy különbségeket le kell faragni, a járulékplafon visszaépítésével és a degresszió növelésével.

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük