Lefelé a lejtőn: átlag 60 ezer forinttal kerül többe a mindennapi megélhetés, mint egy évvel ezelőtt
Az emberek nem igazán érzékelik, hogy csökkent az infláció.
Alig van olyan, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban – derül ki a K&H -nak a 444 által ismertetett friss felméréséből, melyet a Népszava összegzett. A felmérés eredménye szerint a 30-59 éves válaszadók havi átlagban mintegy 60 ezer forinttal költenek többet, mint tavaly. Az első negyedévben ennél is több, 64 ezer forintos többletkiadás volt a jellemző átlagban.
A legtöbben – a válaszadók 37 százaléka – úgy saccolt, hogy 50-99 ezer forinttal költenek többet, mint tavaly. 28 százalékuk 20-49 ezer forint közötti havi kiadásnövekedést érzékel, 18 százalékuk pedig úgy érzi, hogy átlagban 100-149 ezer forinttal is többet kell fizetnie.
Az adatok a bank szerint azt jelzik, hogy „bár az infláció minimális mértékben lassult a második negyedévben, ezt a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályba tartozók nem igazán érzékelték”. A második negyedévben válaszadóknak összességében mintegy 91 százaléka nyilatkozott úgy, hogy növekedtek a mindennapi anyagi terhei.
A tapasztalt költségnövekedések mediánértéke 48 ezer forint volt, vagyis ez az az összeg, amennyinél a válaszadók fele több, fele kevesebb pluszkiadást érzékelt. (via Népszava)
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!