Belpol

Magyar Péter: soha nem követtem el tőzsdei bennfentes kereskedést

Akkor, hogy a „propagandistáknak és a valódi újságíróknak is világos legyen”: soha nem követtem el tőzsdei bennfentes kereskedést, aki ennek az ellenkezőjét állítja vagy sejteti, annak rágalmazás miatt a törvény előtt kell felelnie – jelentette ki a Tisza Párt elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.

Magyar Péter azt írta: még 2008-ban vette az első részvényét – emlékei szerint OTP-részvényt – és azóta sokfajta értékpapír volt a birtokában rövidebb vagy hosszabb ideig.

„A tőzsdei ügyleteimből sosem voltak kiemelkedő eredményeim (nem vagyok és nem is leszek Soros György vagy épp Elon Musk” – hangoztatta.

Az ellenzéki politikus közleményében azt írta: emlékei szerint az utóbbi három évben jellemzően virtuális vesztesége volt a részvényein, ami ugye – mint fogalmazott – „nem kifejezetten a bennfentes kereskedésre jellemző”.

Magyar Péter úgy fogalmazott: reméli, hogy a 2025-ös éve ilyen szempontból is sikeresebb lesz.

„Ha a sajtó munkatársai valódi bennfentes kereskedelemre kíváncsiak, akkor javaslom, hogy a Karmelita Palota és az Orbán janicsárok, vagy éppen a propagandisták környezetében vizsgálódjanak” – írta a Tisza Párt elnöke.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük