Belföld

Megtudtuk, hol épülhet az első ukrán háborús emlékhely Magyarországon

A XII. kerület örömmel fogadta Sándor Fegyir urat, Ukrajna új magyarországi nagykövetét és Balog István tanácsost, akik tegnap hivatalos látogatást tettek Kovács Gergely XII. kerületi polgármesternél – írta a Közbeszédnek küldött közleményében a XII. kerület önkormányzat sajtóosztálya.

Közleményükben leírták: a Nagykövet úr egyik első hivatalos útja a XII. kerületbe vezetett, így közösen megkezdődött a nagykövetség és az önkormányzat közötti szorosabb együttműködés.

A megbeszélés során elhangzott, hogy a XII. kerület adhat helyet annak az emlékhelynek, amely emléket állít a háború ukrán és kárpátaljai magyar nemzetiségű áldozatainak.

„Az egyeztetések a Nagykövet úrral és munkatársaival már megkezdődtek, hogy az emlékhely mielőbb megvalósulhasson” – írták.

A két fél közötti együttműködés másik fontos eredménye, hogy a XII. kerület önkormányzata lehetőséget biztosít kárpátaljai és kelet-ukrajnai gyermekek számára, hogy ingyenes nyári táborozáson vegyenek részt az önkormányzat tulajdonában lévő táborhelyeken. A táborozás részleteit a Nagykövetség munkatársaival közösen dolgozza ki az önkormányzat.

Kovács Gergely elmondta: ezúton is köszönjük Sándor Fegyir Nagykövet úrnak és a Nagykövetség munkatársainak az együttműködést. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés még több lehetőséget ad arra, hogy segíthessünk a rászoruló gyermekeken, és tiszteletünket adjuk az áldozatoknak.

A XII. kerület elkötelezett abban, hogy segítse a háború sújtotta ukrán családokat, és folytatja az együttműködést Ukrajna Magyarországi Nagykövetségével – tudatták lapunkkal.

Címlapkép: Pixabay

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük