Mi folyik Budapesten? A DK szerint nyugdíjasok és nagycsaládosok veszítik el a rezsitámogatásukat
A Fővárosi Közgyűlés tegnap szavazott arról, hogy a Hálózat Alapítvány közreműködésével 200 millió forinttal segítsük a leginkább bajban lévő budapestieket, jellemzően nyugdíjasokat és nagycsaládosokat a rezsiköltségeik kifizetésében – írta a Közbeszédnek Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője .
Déri hangsúlyozta: ez egy jól működő program, amely már 42 ezer budapesti háztartásnak segített a bajban. „Azonban számunkra érthetetlen okból a Tisza mégsem támogatta a program folytatását. Olyan emberek maradtak segítség nélkül, akiket a Orbán-kormány többszörösére emelt rezsiárai sodortak lehetetlen helyzetbe” – tette hozzá.
A Demokratikus Koalíció szerint „elfogadhatatlan, hogy nyugdíjasok és nagycsaládosok veszítik el a rezsitámogatásukat amiatt, mert a Tisza nem szavazott a Fővárosi Közgyűlésben”.
Déri Tibor közleményében elmondta: olyan emberek maradtak rezsitámogatás nélkül, akik a korábbi években is számíthattak az ellenzék vezette Fővárosra. A DK szerint 2025 Magyarországán sokak számára létszükséglet a Főváros segítsége, hiszen olyan kormánya van az országnak, amelyre nem számíthatnak.
Ezért van szükség a baloldali és szociáldemokrata értékek képviseletére a Fővárosi Közgyűlésben, valamint a kormányváltás után a DK részvételével megalakuló koalíciós kormányban egyaránt – írta a DK-s politikus.
Kiemelte: az erő felelősséggel jár, vigyázni kell az emberekre.
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi