Négy hónapja nem tudjuk, hogy Orbán Viktor élete veszélyben van-e
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője a közösségi médiában számolt be róla, hogy immáron 4 hónapja nem válaszolt neki Sára Botond, a budapesti Kormányhivatal vezetője arra, hogyha szerintük építési terület a Karmelita előtti rész, akkor történt-e bármilyen intézkedés a munkavédelmi előírások betartása érdekében és nincsenek-e életveszélyben az odaérkezők.
„Az állampárt szerint a Miniszterelnökség előtti terület építési terület, így biztonsági okokból került sor a kordonok felállítására. Azonban senkin, sem kormánytagokon, sem minisztereken, sem az arra járó, eligazításra igyekvő propagandistákon nem láttunk munkavédelmi sisakot soha” – írja bejegyzésében Gelencsér azzal kapcsolatban, hogy miért volt mindig is hazugság a Fidesz azon magyarázata a kordonra, hogy az ott egy építési terület.
A Momentum elnöke elmondja, hogy 4 hónapja nem tudni, hogy akkor életveszélyben vannak-e az odaérkezők, és hozzáteszi: „Válasz azonban nem érkezett, a kordonok állnak, a sisakok sehol. Mi viszont tesszük amit kell, bontjuk a kordont, mert a kordonbontás rendszerbontás. Meg kell mutatnunk az igazságot, az ott nem építési terület, védeni pedig nem egy lehulló kalapácstól akarják a miniszterelnököt, hanem a valóságtól, az őt számonkérni akaró magyar emberektől és a kérdezni akaró újságíróktól.”
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!