Belpol

Nyugdíjkorrekció 2025: Minden nyugdíjas érintett

Komoly lépést tett a Demokratikus Koalíció (DK) a magyar nyugdíjasokért.

Soha nem látott megélhetési katasztrófa sújtja Magyarországot, és az Orbán-kormány semmit nem tesz azért, hogy megállítsa az idősek elszegényedését – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, alelnöke.

Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta: ebben a hónapban mindössze 3,2 százalékkal emelkedett a nyugdíj összege, ami az Orbán-kormány eddigi legrosszabb vicce a nyugdíjasokkal szemben a százezreket sújtó megélhetési válság közepén.

„A Demokratikus Koalíció nem nézi tétlenül, hogy a kormány magukra hagyja az időseket” – mondta a DK-s politikus. Határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés elé, amelyben azonnali nyugdíjkorrekciót követelnek.

A párt közleményében leírta, hogy követelik a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a 10 százalékos emelést, a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében az 5 százalékos emelést, valamint a vegyes indexálás visszavezetését, hogy a nyugdíjak a jövőben ne csak az inflációt, hanem az átlagbérek emelkedését is kövessék.

„Elég volt abból, hogy a kormány saját hatalmának megtartására költi az adófizetők pénzét! Ezeket a pénzeket azonnal át kell csoportosítani a nyugdíjasok megsegítésére, mert nem hagyhatjuk, hogy idősek százezrei váljanak a megélhetési válság áldozataivá. Ez nem könyöradomány – ez az ő megérdemelt joguk” – zárta a lapunknak küldött közleményét Gy. Németh Erzsébet.

Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük