Gazdaság

Önkéntes árcsökkentés 2025: kiderült, kik járnak a legjobban

Az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a versenyt – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.

A tájékoztatás szerint a GVH figyeli, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával – ismertették.

Hangsúlyozták, a GVH alapvető feladatai között szerepel a versenypártolás, amelynek keretében a nemzeti versenyhatóság a rendelkezésére álló eszközökkel a verseny érdekében igyekszik befolyásolni az állami döntéseket.

Emlékeztettek: Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke 2023 márciusában az élelmiszerágazatban elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai, illetve nemzetközi példák alapján kezdeményezte a kormánynál az online árfigyelő rendszer létrehozását, amely hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül.

A közleményben kitértek arra, hogy a nemzeti versenyhatóság a magyar fogyasztók védelme érdekében – a hazai vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva – folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező, például a tojás vagy tejtermékek esetében tapasztalható piaci folyamatokat.

A GVH jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytat élelmiszer kiskereskedelmi vállalkozásokkal szemben tiltott árrögzítés, illetve a fogyasztókat megtévesztő reklámozás gyanújával.

A fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van – tájékoztatott a GVH.

Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük