Belpol

Sokkolta a hír a nyugdíjasokat: ennyivel kapnak több nyugdíjat 2025 januárjában

Rossz viccel egyenlő a januári nyugdíjemelés. Azonnal korrigálni kell a legalacsonyabb nyugdíjakat – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője.

Gy. Németh Erzsébet elmondta: „mindössze 3,2 százalékkal nagyobb nyugdíjat kapnak kézhez az idősek január 10-én, ami az Orbán-kormány eddigi legrosszabb vicce a nyugdíjasokkal szemben”. A politikus hozzátette azt is, hogy idősek százezrei kerültek súlyos megélhetési válságba az utóbbi évek áremelései és rezsiemelései miatt.

A Demokratikus Koalíció szerint a legalacsonyabb nyugdíjak esetében azonnali nyugdíjkorrekció szükséges.

„A 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 10 százalékos nyugdíjemelést kell bevezetni, a 150 és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében pedig 5 százalékos azonnali emelés szükséges. Ezen kívül a bérek és a nyugdíjak emelkedése közötti indokolatlan különbségek megszüntetése érdekében újra alkalmazni kell a nyugdíjak vegyes (másnéven svájci) indexálását” – mondta el a DK-s politikus.

Gy. Németh kiemelte, hogy „ezeket az intézkedéseket a Demokratikus Koalíció az Országgyűlés elé terjesztette, de a milliárdosok érdekeit védő Fidesz leszavazta a javaslatunkat. Mi, szociáldemokraták abban hiszünk, hogy nemcsak azok érdemelnek tisztességes jövedelmet, akik dolgoznak, hanem azok is, akik már végigdolgozták az életüket”.

Címlapkép: Bernhardt Bettina/Közbeszéd

Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google Hírek között is >>>

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük