Szili Katalin: újabb lehetőséget kap az Európai Bizottság, hogy valami jót tegyen a nemzeti közösségekkel
Újabb lehetőséget kap az Európai Bizottság, hogy valami jót tegyen az Európában élő nemzeti közösségekkel – írta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A politikus kiemelte: a Székely Nemzeti Tanács kedden benyújtotta a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést az Európai Bizottságnak, ezzel a 2012-ben elindult folyamat a harmadik fázisába érkezett, hiszen az aláírásgyűjtés iránti kezdeményezést az Európai Bizottság először elutasította, majd a bíróság hagyta jóvá a polgári kezdeményezés aláírásainak gyűjtését.
Az aláírásgyűjtés sikeresen lezárult azzal, hogy mintegy 1,2 millió érvényes aláírást összegyűjtöttek, hét országból
– tette hozzá Szili Katalin.
Kiemelte, hogy ezzel elindult az a folyamat, amely reményeik szerint „meghallgatásra talál az Európai Unió intézményrendszerében”.
Ezzel egyrészt a nemzeti régiókat különleges és támogatandó területekként ismernék el, másrészt a maguk speciális helyzetével „az identitás megőrzésének erős bástyáivá válnának”, valóban megőrizve az oly sokat hivatkozott európai sokszínűséget – jegyezte meg.
Címlapkép: MTI/Soós Lajos
Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!