Ujhelyi István: Mi tart ennyi ideig a fideszes covidteszt-mutyi nyomozásában?
Alább közöljük Ujhelyi István Közbeszédnek küldött levelét. „Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kaptam azt a választ közérdekű adatigénylésemre az
Alább közöljük Ujhelyi István Közbeszédnek küldött levelét. „Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kaptam azt a választ közérdekű adatigénylésemre az
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom sajnálattal állapítja meg, hogy a magyar kormány úgy akar kapitalizmust működtetni, hogy nem olvassa el
Alább közöljük Ujhelyi István Közbeszédnek küldött vasárnapi levelét, amelyben a kormányzati kommunikáció középpontjában szereplő szuverenitásról ír tíz pontban. A politikus
Alább közöljük Ujhelyi István Közbeszédnek küldött vasárnapi levelét, melyet ezúttal a közéletben tárgyalt, állítólagos pedofil-ügyekkel és az azokhoz kapcsolódó propagandisztikus
Becsületes, hozzáértő, szorgalmas újságíró volt a kereskedelmi tévézés, a „szociális média”, a késő kapitalizmus, az érdektelen információk áradásának korában. Meg
Alább közöljük Ujhelyi István, ENSZ-nagykövet Közbeszédnek küldött vasárnapi levelét. „Micsoda két hét volt, mennyi csodálatos emberi teljesítmény, mennyi megható pillanat,
Egyetemistának lenni jó! Köszöntjük azokat a jelentkezőket, akik felvételt nyertek valamely felsőoktatási intézményünkbe és kívánjuk nekik, hogy tehetséggel és szorgalommal
„Még, hogy nincs igény a baloldalra és a baloldali alternatívára: tessék csak megnézni, hogy az Egyesült Királyságban micsoda munkáspárti cunami
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke legfrissebb videójában azt fejtegette, hogy „ki valójában a felelős az egymást követő négy kétharmadért”?
Önök szerint ki az igazi hazaáruló? – teszi fel a kérdést Ujhelyi István, volt európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség
Legalábbis ezt állítja Fekete-Győr András a Közbeszédnek küldött közleményében. Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője szerint a CÖF legújabb plakátjaival
Kedves Közbeszéd olvasók, most hozzátok szólok! Egy fontos információt szeretnék felétek közölni, melyben a Közbeszéd további fejlődéseken megy keresztül és
Magyarország legnépszerűbb közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom üdvözli a Kétfarkú Kutyapárt részleges megvilágosodását, minthogy a pártoknak tényleg semmi
A volt MSZP-s politikus megérti Orbánt. Szanyi Tibor, az ISZOMM elnöke a Közbeszédnek küldött vasárnapi közleményében úgy fogalmazott, hogy „Magyarország
A brexithez vezető 2016-os népszavazás óta több elemzés taglalta az Egyesült Királyság várható, – majd nem túl meglepő módon bekövetkező
Konok Péter történész közösségi oldalán osztotta meg az alábbi bejegyzést, melyet változtatás nélkül közlünk: Az utóbbi idők egyik legjellemzőbb kormányzati
Úgy tűnik a Fidesz nem képes úrrá lenni a válságon, amely most már Orbánék hatalomban maradását kockáztatja – írja cikkében
Mai Facebook videómban a mindennapok alapvető problémáit igyekeztem megragadni. Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megütközéssel szembesült azzal, hogy a NER alaptörvényéből fakadóan a NER vezetője által
A kormányoldal teljes morális és politikai csődjét mutatja, ahogy az államfőt rászedték, és most kenegetik a történet után maradó ürüléket